Egyre világibb a régebbi időkben szigorúan vallásos, hitbéli témaként kezelt halhatatlanság. Manapság komoly szellemi és anyagi befektetések tárgya; filozófusok, tudósok és a Szilícium-völgyi elit vizsgálja az örök élet technológiai lehetőségeit, s támogatja a célt szolgáló kezdeményezéseket. A legismertebb milliárdos befektető Pieter Thiel.

Többszázan fagyasztatták le halott testüket, és a kriosztázis állapotában várják majdani, biztosnak egyáltalán nem mondható feltámasztásukat.

Ha a halált problémaként fogjuk fel, márpedig az emberi történelem kezdetei, például Gilgames óta a Homo sapiens egyik nagy fájdalma fajunk halandósága, és a természetes állapot leküzdésének technológiai lehetőségeit kutatjuk, tudományos és etikai szempontból is felettébb ingoványos, bizonytalan terepre lépünk.

Egyes elméletek alapján, ha  az öregedés mérnöki probléma, akkor megállítható, visszafordítható, megelőzhető. Az aggkort elodázó, testet és szellemet megfiatalító sejtszintű kutatások nem újak, egyik legismertebb szószólójuk, a biogerontológus Aubrey de Grey évtizedek óta hangoztatja, hogy az öregedés elkerülhető betegség, „csak” a sejtjeinket kell bizonyos időnként, mondjuk, néhány évente helyettesíteni vagy meggyógyítani hozzá.

De Grey vezette be az „élettartam szökési sebessége” (longevity escape velocity) fogalmat: az élet-
meghosszabbítás technológiáinak fejlődési üteme addig a pontig – és azon túl is – gyorsul, amikor minden egyes év múltával a várható átlagos emberi élettartam több mint egy esztendővel nő. A huszadik században tízévenként kettővel növekedett, a mostani és jövőbeli jobb feltételek mellett a különbség folyamatosan csökken, hamarosan elérjük az egy-egyet, utána pedig nem kell többé foglalkoznunk a „hány éves vagyok most” és a „mekkora valószínűséggel halok meg jövőre” kérdések közötti kapcsolattal, mert a kapcsolat megszűnik...

A medicina fejlődésével orvosok nemcsak a fertőzött, beteg, például rákos sejteket távolítanák el a szervezetből, hanem az egészségeseket is megerősítenék. Biológiai óránk így (De Grey gondolataival összhangban) visszaállna egy korábbi állapotra, fiziológiailag fiatalabbak lennénk a tényleges korunknál. De a legtöbb halálnemmel szemben így is védtelenek maradnánk – ugyanúgy lehetnénk mérgezés, baleset, gyilkosság stb. áldozatai, mint eddig.

A fiatalítás mindenesetre alacsony kockázattal járna, mert ezek a technikák testünk meglévő adottságait „javítják fel”, és tolják ki élettartamunkat, viszont a „problémát” csak elodázná az időben, mert változatlanul halandók maradunk. Ezzel szemben, ha a fizikai test tényleges halhatatlanságára törekszünk, mai tudásunk alapján más, radikálisabb – megoldásokra van szükségünk.

Ilyen megoldás jelenleg csak elméletben létezik, megvalósulására valamikor a bizonytalan jövőben kerülhet sor, ha sor kerül rá egyáltalán. Ez a tudatfeltöltés (mind uploading), agyunk digitális leszkennelése és számítógépre másolása. A technológia – erősen ellentmondásos – előfeltevése, filozófiai alapja, hogy az ember lényegében egy komputer (valószínűleg nem csak az), a tudatosság pedig egyfajta organikus merevlemezen futó szoftver, de legalábbis nagyon hasonló hozzá. Az agyunkban tárolt információk, az általa végzett műveletek összessége tesz minket azzá, akik vagyunk, és így válik lehetővé az én „átköltöztetése” egy másik fizikai állapotba, platformra.

A feltöltött én több morális problémát vet fel. David Chalmers ausztrál elmefilozófus szerint funkcionálisan ugyanolyan lehet, mint a régi, viszont nincs tudatosan feldolgozott élménye a világról, azaz inkább zombiként, s nem önálló személyiségként érzékeljük és éljük majd át az új valóságot. Mások, például a szintén elmefilozófus Daniel Dennett nem lát problémát ebben. Mivel személyiségünk – így Dennett érvelése – az agyunkban lévő folyamatokra, információkra redukálható, funkcionálisan azonos másolata ugyanúgy fog viselkedni, cselekedni, mint az eredeti. Teljesen mindegy, hogy milyen közegben – merevlemezen, Metaverzum-szerű virtuális valóságban stb. – tartózkodunk.

Egyelőre semmilyen bizonyossággal nem jelenthető ki, hogy a feltöltött személy tényleg ugyanúgy fog érezni, gondolkodni, mint az eredeti. Nem tudjuk, hogy lesz-e valamilyen törés, mekkora mértékben szakad meg a folyamatosság, történik-e bármi váratlan „elmeátvitel” közben. Mi lesz akkor, ha a digitális lét annyira más, unalmasabb és egyhangúbb, mint az eredeti, és másolatunk teljes depresszióba esik?

Mindez ma még csak spekuláció, bár magára a tudatfeltöltés fizikai folyamatára nagyon is konkrét, elméleti technikákat, módszereket vázoltak fel.

Frissítve: 2025. május 25.

Az elektronikus eszközök, mint például az okostelefonok, okostévék vagy a laptopok gördülékeny működéséhez kód kell. Annál az egyszerű oknál fogva, mert a kódolás teszi lehetővé az ember és ezek az eszközök közötti kommunikációt.

Mivel a számítógépek nem úgy kommunikálnak, mint a Homo sapiens, a kódolás fordításként funkciónál, a kód alakítja a gép által értelmezhető számsorokká az embertől jövő inputot. Mihelyst a komputer megkapja ezeket az üzeneteket, végrehajtja a bennük kijelölt feladatokat, például megváltoztatja a betűméretet és -típust, módosít a színükön, középre helyez egy képet stb.

A programnyelvek teszik lehetővé az utasítások gépi megértését. Az ember társadalmakhoz hasonlóan, programozók többféle programnyelvet használhatnak. A nyelv gép által érthető része a „bináris”, azaz a zérók és az egyek, az utasítások zérókra és egyekre történő átültetését fordítóprogramok hajtják végre. Minden egyes nyelvnek megvannak a csak rá jellemző megkülönböztető jegyei, ugyanakkor számos közös tulajdonsággal is rendelkeznek.

A fordítóprogram egy adott nyelven írt programot egy másik nyelv szabályaira, például gépi kódra fordít le. A forráskód általában magasabb szintű nyelv, míg a fordítás alacsonyabb szintű nyelvre történik.

Ezek a nyelvek garantálják, hogy számítógépek gyorsan és hatékonyan feldolgozzanak komplex információcsomagokat. Viszont, ha például valaki egytől tízezerig tartó véletlenszerű számsor elemeinek sorrendbe állítására ad utasítást, a megvalósítás valószínűleg sok időbe fog telni, ráadásul a gép hibákat is vét közben. Szakemberek jelenleg tucatnyi programnyelvet használnak.

A számítógépes programnyelveket numerikus vagy alfabetikus kódok sorozatán keresztül fejlesztették ki. A nyelvek meghatározott műveletek végrehajtására utasítják a gépeket, és maga a kódolás kézikönyv használatához hasonlóan működik.

A programozó/fejlesztő feladat-végrehajtáshoz vagy a vizualizálás megvalósításához szükséges információkat és feladatokat leíró instrukciókat dolgoz ki. A számítógépek nagyon gyorsan átfutják a masszív kódolt kézikönyveket, és hajtják végre a honlapokat, alkalmazásokat vagy más számítógép-alapú technológiákat létrehozó utasításokat. Egy kép vagy szövegrész megjelenítéséhez, betűstílusok megváltoztatásához, elektronikus levelek megnyitásához stb. egyaránt szükségesek a kódolt kézikönyvben lévő utasítások.

A felhasználó ezeknek a kódolt instrukcióknak a közvetítésével kommunikál honlapokkal, applikációkkal. Maga a kód nem jelenik meg a kijelzőn, helyette a számítógép által kötelezően megjelenítendő szavakat, képeket látjuk.

A kódolással a gépek megtudják, milyen cselekvéseket kell végrehajtaniuk, hogyan kell elvégezniük feladatokat.

Alacsony szintű programnyelveknél az utasításokat zérók és egyek sorozatából álló bináris kód kommunikálja. A kódolt szekvenciában lévő minden egyes számjegy a komputer valamelyik kapcsolójához, a kapcsolók művelethez, együtt pedig az eszközt működtető többezer kapcsolóhoz kapcsolódnak.

Magasszintű kód esetében, a számítógépes kommunikációs folyamat az emberi nyelvhez hasonlóan működik, lehetővé téve, hogy programozók szimultán működtessenek komplett rendszereket. Ezek a programnyelvek emberi nyelvet is képesek számítógép által érthető bináris kóddá alakítani.

A számítógépes programozást valaha titokzatos és különleges tevékenységnek tartották, csak az akkori csúcs-kódolási képességekkel rendelkező kiválasztott kevesek értettek hozzá. Manapság nagyon sokan, munkakörökhöz már több nyelvet kell ismerni, egynek pedig még a mesterséges intelligencia korában is az összes csínját-bínját kell tudni és persze használni is. Jelenleg leginkább a következő tizenkét nyelvet ajánlják elsajátítani: Javascript, (a mesterséges intelligenciával rendkívül népszerűvé vált) Python, Go, Java, Kotlin, PHP, C#, Swift, R, Ruby, C és C++, Matlab, TypeScript, Scala.

A mesterséges intelligencia a kódolásban is változásokat hoz, automatizálja a folyamatot. A modellek egyre jobbak benne, és különösen a gondolatlánc (Chain-of-Thoughts, CoT) technológia elterjedésével az eddigieknél is eredményesebbek lesznek, sok részfeladatot átvesznek az embertől, és a nem is olyan távoli jövőben akár az is elképzelhető, hogy csak MI-programok fognak kódolni.

Frissítve: 2025. május 26.

Egy 2021-es internetbiztonsági tanulmány szerzői hívták fel a figyelmet arra a tényre, hogy hackerek előszeretettel használnak ritka, úgynevezett egzotikus programozási nyelveket. Így próbálják elkerülni biztonsági szakemberek és közösségek figyelmét, viszonylagos nyugalomban űzni tevékenységüket, és természetesen minél hatékonyabb vírusokat írni.

Ezek részben – tényleg csak részben – kapcsolódnak az úgynevezett ezoterikus programozási nyelvekhez, amelyeket eredetileg a programozásinyelv-tervezés határainak tesztelésére írták. Elméleteket bizonyítottak be velük, a szoftvert, mint művészi alkotást kezelték, más, főként funkcionális és procedurális nyelvekhez kapcsolódó hacker-interfészt, vagy egyszerűen csak tréfát láttak bennük.

Már – a sarlatánságot, vajákosságot, áltudományokat idéző – ezoterikus szó árulkodó, arra utal, hogy a nyelvek mások, mint amelyeken fejlesztők szoftvereket írnak. Az „ezoterikus” fejlesztőknek eleve nem célja munkájuk mainstream programozói felhasználása, a nyelvek egyes jegyei viszont hatással vannak a művészetekre, hobbistákra és természetesen hackerekre is.

Az ezotéria mögé nem kell mindig hozzá nem értést feltételezni. Realistább megközelítés, hogy ezek a nyelvek ritkák, egzotikusak, ennélfogva ezoterikusak is. A felhasználhatóság, az ergonómia ritkán fejlesztői cél, sőt, a design sokszor pont az ellenkezője. Általában hagyományos programozásinyelv-elemeket akarnak helyettesíteni, viszont nem áll szándékukban kilépni a nyelv keretei közül.

Az egyik legkorábbi ezoterikus nyelvet, az INTERCAL-t Don Woods és James M. Lyon írta 1972-ben, teljesen másvalamit akartak vele megvalósítani, mint az akkor használatban lévő nyelvekkel. Másrészt, parodizálták is azokat (Fortran, COBOL stb.). A nyelv azonban sokáig csak papíron létezett, 1990-es C-re történő implementációja viszont komoly érdeklődést váltott ki, és ezoterikusnyelv-írási hullámot indított el.

1993-ban Walter van Oortmerssen veremalapú programozási nyelve, a mindössze egy kilobájt méretű fordítóval rendelkező FALSE olvashatatlan mondattanával keltette fel a figyelmet, a kód direkt megtévesztő, összezavaró, kezelhetetlen volt. (A verem véges számú, azonos méretű adat tárolására alkalmas adatszerkezet.)

A FALSE hatására Urban Müller megírta a ma széles körben ismert, még kisebb méretű brainfuck-ot. A jelenlegi másik legismertebb a szintén 1993-ban feltűnt és a legkisebb fordítóval dolgozó Befunge.

Ezeket a nyelveket eleve úgy írták, hogy nehezen vagy egyáltalán ne lehessen használni őket.

Azonban nem minden szokatlan, ezoterikus programozási nyelv szórakoztat, űz tréfát valamiből, mert az alapkoncepciót továbbgondolva, akár vírusok is írhatók nagyon szokatlan, egzotikus nyelveken. A hackerek azért is szeretik őket, mert a támadások későbbi szakaszaiban használt betöltő, telepítő megoldásoknál nagyszerűen kísérletezhetnek velük.

Jelentősen megnehezítik biztonsági szakemberek visszafejtő-munkáját, megkerülik az aláírás-alapú detektálást, összességében egyelőre eredményesebbek, mint az ismert nyelveken írt rokonaik.

Frissítve: 2025. május 27.

Amióta van számítógépünk, okostelefonunk, azóta folyamatosan hallunk számítási funkciót betöltő eszközeinket megtámadó vírusokról. Különböző mértékben és következményekkel, de szinte mindenki megtapasztalta már a kártevők tevékenységét.

Az angol malicious és software szavakat összevonó malware a rosszindulatú számítógépes programok összefoglaló neve. Rosszindulatú, kártevő, kártékony, káros szoftvert jelent magyarul: bármely program vagy fájl, ami szándékosan kárt okoz egy számítógépnek, hálózatnak, szervernek.

Többféle malware létezik: vírusok, férgek, kémprogramok, zsarolóprogramok, reklámprogramok, a támadónak hozzáférést, rendszeradminisztrátor-jogokat biztosító rootkitek. Ezek a programok ellopnak, átkódolnak, törölnek érzékeny adatokat, megváltoztatnak, „eltérítenek” kulcsfontosságú számítógépes funkciókat, folyamatosan figyelik a felhasználó tevékenységét. Úgy tervezik őket, hogy valamilyen módon ártsanak a megtámadott eszköznek és/vagy az eszközök felhasználóinak. A malware típusának és céljának függvényében, különféleképpen jelenhet meg: egyes esetekben elenyésző, semmit nem érzékelünk belőle, máskor viszont katasztrofális következményekkel jár a tevékenysége. Persze ettől még valamennyit úgy tervezik, hogy a felhasználó kárára használja a számítógépét, amelyből a támadó, a hacker, a malware-t tervező és/vagy telepítő személy húz hasznot.

A malware-ekkel támadók többféle fizikai és virtuális eszközt használnak, rosszindulatú programjaik például USB-vezérlőkön, az együttműködést támogató népszerű eszközökön, platformokon, letöltéseken keresztül jutnak el a felhasználó engedélye nélkül gépekre.

Az adathalászat szintén népszerű és bevett támadási forma, például hiteles üzenetnek álcázott emailt kapunk, valamilyen, az eredetihez gyakran megtévesztésig hasonló kamulink található benne, vagy csatolmány kapcsolódik hozzá. Ezekben van elrejtve a malware.

Kifinomult támadásoknál hackerek gyakran használnak parancs- és vezérlőszervereket, így tudnak kommunikálni a megfertőzött rendszerekkel, hogy kinyerjenek belőlük érzékeny adatokat, a távolból irányítsák a lényegében birtokukba vett gépet.

Viszonylag új trend, hogy friss kijátszó és megtévesztő technikákkal a kártevő nemcsak a felhasználókat, hanem biztonsági adminokat és vírusirtókat is átver. Egyes technikák egyszerű taktikákon, például rosszindulatú IP-címek vagy online forgalom webes proxikkal történő elrejtésén alapulnak. Mások, például a polimorf malware-ek összetettebbek: az alapkód folyamatos megváltoztatásával kerülik el az aláírás-alapú detektáló eszközöket és más védekező, biztonsági mechanizmusokat. Megint más technikákkal a malware tudja, hogy felfedezték és elemzik, és addig hátráltatja az ellene irányuló akciók kivitelezését, amíg el nem hagyja a rendszert. Léteznek fájlnélküli kártevők is, ezek a rendszer RAM-jában vannak csak, elkerülve, hogy felfedezzék őket.

A vírus a legelterjedtebb malware, saját másolatát helyezi el más, végrehajtható programokban, dokumentumokban. A férgek gazdaprogram nélkül, maguktól szaporodnak, készítenek másolatot magukról, és általában semmiféle interaktív kapcsolatban nem állnak a fejlesztőikkel. A trójaiak látszatra hasznos, értelmes és legitim tevékenységet folytatva, kerülnek a gépünkre, de telepítés után aktiválódva, nyitnak kaput káros programoknak. A név arra utal, hogy úgy működnek, mint a homéroszi eposz, az Iliász trójai falova.

A kémprogramok folyamatosan gyűjtik az információt a gépről és a felhasználóról, figyelik tevékenységünket. A divatos, bár 2025-ben kissé visszaszotuló zsarolóvírus (ransomware) megfertőzi a rendszert, majd titkosítja az adatokat. A támadó a titkosítás feloldásáért pénzt kérve, zsarolja a felhasználót. A hátsókapus (backdoor) kártevők biztonsági rést hoznak létre a megfertőzött gépen, hogy a támadó azon keresztül férjen hozzá a rendszerhez. Távoli hozzáférésű trójainak is hívják őket.

Létezinek még vírusgenerátorok is, valamint bankoló, makró, keylogger és sok másfajta kártevő is pusztítja gépeinket. Egyre nehezebb ellenük védekezni, a vírusírók mintha mindig egy lépéssel az antivírus-fejlesztők előtt járnának, egyes összeesküvéselméletek alapján az utóbbiak készítik a vírusok nagy részét.

Frissítve: 2025. május 27.

Sokan láttunk már élethű, de valamiért, magunk sem tudjuk megmondani, miért, kicsit mégis zavaró, elbizonytalanító humanoid robotot, számítógép által generált arcot, karaktereket.

Az egyik legismertebb példa, AVA, az új-zélandi Soul Machines által az Autodesk számára még a 2010-es években, a nagy mesterségesintelligencia-hullám előtt fejlesztett, képernyő-avatár, egy „digitális ember” pont ilyen volt: egyszerre lenyűgöző és zavarba ejtő. Viselkedésével, mozdulataival empátiát sugárzott: felhúzta a szemöldökét, félrebillentette a fejét, bólogatott. Reagált a környezetére, emberekkel lépett interaktív kapcsolatba.

A ma mesterségesintelligencia-asszisztensekre specializálódott fejlesztőcég alapos munkát végzett: avatárjainak az összes külső jegyét, tevékenységét olyan aprólékosan renderelte, hogy virtuálisan szinte semmi nem különbözteti meg őket a valódi emberektől. Mindezzel együtt, AVA ahelyett, hogy természetesnek tűnt volna, inkább hátborzongató teremtmény volt. Ez a különbség a „szinte semmi” és a „semmi” között. Rosszra sikeredett mélyhamisítványoknál (deepfakes) szintén ezt érezzük, pedig ott aztán tényleg a megtévesztés, fikció és valóság teljes összemosása a cél. A generatív mesterséges intelligencia ezen a területen is változásokat hozott.

Robotkisfiúk és -kislányok hasonló reakciót váltanak ki belőlünk. Amikor mosolyogni látjuk őket, ösztönösen hamisnak érezzük egy kicsit a mosolyt. Nem nagyon, de mégis valamelyest. Halott szemekbe pedig inkább nem nézünk, nemhogy interakcióba lépnénk velük.

Egy japán professzor sajátmaga androidmását készítette el, még a hajáról is vett mintát hozzá. Összhatás: ugyanaz, de mégis más. Mechanikus állatok, például beszélő oroszlánok, éneklő macskák stb. esetében ugyanez történik, bizarr az élmény.

A legismertebb humanoid robot Sophia, a Hanson Robotics fejlesztése, szintén a 2010-es évekből. AVA mintájára, arcával ő is több érzelmet fejez ki, és az interakcióban természetesnyelv-feldolgozó adottságai is segítik. Tőle ugyan nem félünk, de nem is nyugtat meg. Létezik valami különös, nehezen magyarázható abban, hogy egy gép külsőre már-már ember, és ezzel embereket bizonytalanít el, zökkenti kő őket komfortzónájukból.

AVA esete, mint látjuk, nem egyedi, sok más teljesen realisztikus avatár, android-robot, animált karakter mintha a köztes állapotban ragadt volna – nagyon életszerűek, de mégsem azok. Ma pedig már elhunyt szeretteinkről is készíthetők: on- és offline emlékeiket mesterségesintelligencia-programok gyúrják "személyiséggé." Ez a jelenlegi csúcstechnológia egyik legfurcsább, legbizarrabb, mégis divatos trendje.

A köztes állapot, az absztrakt terület a „rejtélyes völgy” (uncanny valley). (A „hátborzongató völgy” kifejezést szintén használják rá.)  

A kifejezést a hívő buddhista Masahiro Mori japán robotikus, a Tokiói Technológiai Intézet egykori tanára használta először, az 1970-es években.

Megfigyelte, hogy minél emberszerűbben néz ki egy robot, annál jobban tetszik, annál inkább elfogadjuk. De csak egy pontig, a rejtélyes völgyig van így. Ezt elérve, vonzódásunk idegenkedésbe megy át, kényelmetlenül érezzük magunkat és a gép társaságát, megijedünk, esetleg félünk is tőle. A „völgy” negatív emberi reakció egyes életszerű gépek irányába.

Műkarokhoz hasonló az élmény: amikor rájövünk, hogy a látszat ellenére nem valódi, hanem mesterséges testrész, furán kezdjük érezni magunkat. Például kezet fogunk vele, és érzékeljük, hogy nincsenek benne csontok, hidegebb és a textúrája is más. Nem érezzük többé a bizonyosságot, hirtelen rejtélyes lett az egész kar.

Mori később elárulta: gyerekkorában soha nem szeretett viaszfigurákat nézni, mert valamiért hátborzongatónak tartotta őket. Ugyanezt érezte akkor is, amikor elkezdték fejleszteni az elektronikus műkarokat. Ezeknek az élményeknek a hatására kezdett el robotokról gondolkozni, és írta meg nagyhatású tanulmányát a rejtélyes völgyről.

Az elméletet többen értelmezik, aktualizálják, próbálják alkalmazni, és persze bírálják is, egyesek megalapozatlan tudományos koncepciónak tartják. Morit ez nem zavarja, mert inkább a fejlesztőknek akart tanácsokat adni, irányvonalat kijelölni vele.

A völgy elkerülhető, ha a karakterekben nem kombinálunk össze nagyon eltérő tulajdonságokat, érzelmi megnyilvánulásaikhoz pedig a testrészek, mozdulatok még nagyobb összhangját dolgozzuk ki, például ügyelünk a szájra, hogy az arc ne „hamis mosolyt” fejezzen ki.

A cél egyébként nem a völgy, hanem a rossz karakteranimáció elkerülése, mert a gép megjelenésének és képességeinek arányban kell állniuk egymással. Gépi tanulással a legapróbb eltérések is kiszűrhetők, és az új robotok idővel már nem életszerűek, hanem tényleg emberiek lesznek. Megint érdeklődünk irántuk, és be is fogadjuk őket.

Ezt persze könnyebb leírni, mint megvalósítani.

Frissítve: 2025. május 27.

A vállalati informatika nagy szervezetek igényeinek megfelelően kialakított hardverekről és szoftverekről szól. Az átlagos fogyasztói és a kisebb céges elvárásokkal összehasonlítva, egy nagyobb vállalatnak egyértelműen komolyabb elvárásai vannak többek között a hozzáféréssel, a kompatibilitással, a megbízhatósággal, a teljesítménnyel és a biztonsággal kapcsolatban.

A „vállalati szintű IT” nem hivatalos elnevezés, és nincsenek feltétlenül szabványok sem, amelyeket az értékesítőknek mindig figyelembe kellene venniük, mert általában minden szervezet egyedi, és az adott szervezet másokéval soha nem teljesen azonos elvárásait kell kielégíteni. Ugyanakkor nagyon sok a rokon vonás is, és ennek megfelelően – nagy általánosságban – létezik és működik is a szabványosítás, keresettek az egyedire alakítható, de sokakat megcélzó szoftvercsomagok.

Szervezeteknél egyértelműen kulcsfontosságú a vállalati informatika – azzal dolgoznak ki új üzleti folyamatokat, fejlesztik ki speciális adottságaikat. Ezek a folyamatok és adottságok nyilvánvalóan nem önmagukban funkcionálnak, hanem az összes részleget, osztályt érintik.

A vállalati informatika az alap, amelyre ráépülnek a részlegek közötti üzleti folyamatok. Szemléletes példa a rendelések kezelése: az értékesítési részleg (sales) felvesz egy rendelést, majd a számlázást és a készletkezelést „érintve”, a terméket kiszállítják a vevőhöz. Mindezt számítógépekkel, programokkal végzik, fejlett infokommunikációs megoldások nélkül ma már nem működne gördülékenyen. Túl sok az érintett személy, folyamat és adat, amelyek közösen támogatják a szervezetet.

A big data korában nem lehet eléggé hangsúlyozni az adatok jelentőségét. A szervezetek gyűjtik és elemzik azokat, majd a belőlük kinyert információk alapján futtatnak folyamatokat. Az adatfolyam a szervezet döntéshozását és cselekvéseit biztosító, azokra lehetőséget adó összes üzleti folyamatot érinti. Az IT felgyorsítja, bemeneti, elemző és megosztásra alkalmas eszközöket kínál hozzá.

Segít megérteni a szervezet működését, megállapítani, hogy hol van szükség automatizációra, üzleti prioritások alapján hol szükséges a technológiaváltás, meghatározni a változásokat kivitelező projekteket, és természetesen teljeskörű technológia támogatást nyújt üzleti folyamatokhoz. Ezeket a feladatokat hazai és nemzetközi keretekre építve, vállalatiinformatika-szakemberek végzik el.

A kivitelezés a vállalati IT-menedzsment stratégiája alapján történik, és általában az üzleti értékek maximalizálása a cél, s ha így van, akkor kifejezetten hasznos, ha az adott szervezet működése szolgáltatásalapú. Ez a modell garantálja ugyanis leginkább a befektetések üzleti és hatékonyság-alapú fontossági sorrend szerint történő megvalósítását. Automatizációval gyorsabb, hatékonyabb, és a költségek is faraghatók.

A vállalati IT-menedzsment az infokommunikációs technológiákkal, a folyamatosan növekvő IT-szükségletekkel, az IT-lehetőségekbe, -infrastruktúrába és -erőforrásokba történő egyre komolyabb befektetésekkel párhuzamosan fejlődik.

Az IT ezen szegmensét leginkább a vállalati (alkalmazás) szoftverek határozzák meg. Integráns részei az adott szervezet információs rendszerének. Ezek a rendszerek kezelik a vállalaton belüli folyamatokat, dolgozzák fel nagyon gyorsan és továbbítják különféle hálózatokon az adatokat is. Ilyenek a vállalati erőforrás-tervező, üzleti intelligencia, ügyfélkapcsolat-, humánerőforrás-, adatbázis-, beszállítólánc-kezelő stb. szoftverek. Tipikusan üzletorientált feladatokat, például online vásárlást és fizetést végeznek, üzleti funkcióik szerint kategorizálhatók.

Mivel a vállalatok felépítése és rendszereik hasonlítanak egymásra, a vállalati szoftverek általában egyedire kialakítható programcsomagok. Viszont annyira komplexek, hogy használatuk speciális adottságokat, ismereteket igényel. A vállalati rendszerek adatbázisokra és olyan szoftverplatformokra épülnek, mint az SAP NeatWeavere vagy az Oracle Fusion-je.

Hardveroldalról nézve, a vállalati rendszerek elsősorban az IT-infrastruktúra alapját képező szoftvereket futtató szerverek. Ezeket a rendszereket eleve hatalmas mennyiségű kritikus adat kezelésére tervezik, azaz nagymennyiségű tranzakciót végeznek, és mindehhez értelemszerűen különleges biztonsági feltételeknek is meg kell felelniük.

Frissítve: 2025. május 27.

Gépesítés, robotizáció, ipar 4.0, jönnek a mesterséges intelligenciák, az embert humanoid masinák, okos programok váltják ki (negatívabb értelmezésben: le), helyettesítik, nyugdíjazzák egyes munkakörökben, általában, de nem feltétlenül a legképzetlenebbeket. A folyamat jó ideje elkezdődött, egyébként nem olyan rémes, mint amilyennek egyesek felvázolták, és amivel úgy tűnik, illik is riogatni a nem szakmabeli nagyközönséget.

A Világbank nem mostani, hanem már 2019-es fejlődési beszámolójából ugyanis számokkal bizonyítva kiderül: az új iparágak és a hozzájuk kapcsolódó munkakörök pozitív gazdasági hatásai jelentősebbek a negatívoknál, de ennek ellenére az automatizálás miatti munkanélküliség valódi probléma.

Mindezeket figyelembe véve, a valóság nem igazolja a rémkép-gyártókat, mert a történelemben, a mezőgazdaság elterjedésétől, technológiaváltásokkal mindig szűntek meg, de szerencsére ugyanúgy mindig teremtődtek is állások. Most is ez történik egy ideje, illetve – a folyamatok felgyorsulásával – fog történni a következő tizenöt-húsz esztendőben.

Az automatizáció meghatározza a jelent és a közeljövőt. 

Az az automatizáció, amely nemcsak az utóbbi két évtized infokommunikációs technológiáinak, de a gazdasági-társadalmi életnek is az egyik kulcsszava, szervező- és hajtóereje.

Miről is van szó tulajdonképpen?

Olyan technológiák létrehozásáról és alkalmazásáról, amelyekkel minimális emberi beavatkozással állíthatók elő, juttathatók el a fogyasztókhoz javak, szolgáltatások. Az automatizációs megoldások elterjedésével, ezekkel az új technikákkal és munkafolyamatokkal, korábban emberek által végzett számos feladat kivitelezése hatékonyabb, megbízhatóbb és gyorsabb. Sok területen élnek a lehetőséggel: gyártás, szállítás, nemzetvédelem, otthonok, hogy csak párat említsünk. 

A vállalati szektorban az ipari és a robotikus folyamatok automatizálása (BPA, RPA) a legelterjedtebb. A BPA az automatizáció elméletének üzleti folyamatokra történő alkalmazása, míg az RPA speciális, ismétlődő feladatok automatizálása. Közben az IT-marketingben megjelent a hiperautomatizáció kifejezés, amellyel a fejlettebb mesterségesintelligencia- és mélytanulás (deep learning) alapú megoldásokat különböztetik meg a klasszikus, szabályalapú gépi tanulástól.

Automatizációs technológiákat eredetileg az emberi munka nehéz, fárasztó, ismétlődő, unalmas, a lelket és az elmét nem éppen építő részeinek minimalizálása vagy teljes kiváltása miatt használnak. Például a legtöbb gyártóüzemben robotikus futószalagok formájában alkalmaznak valamilyen automatizált folyamatot. Emberi beavatkozásra csak a folyamat meghatározásához és felügyeletéhez van szükség, míg a különböző alkatrészek összeszerelését a nyersanyagokat automatikusan késztermékké alakító gépek végzik.

A technológiai szektorokban, az automatizáció hatása mind szoftver/hardver, mind gépszinten, folyamatosan és egyre nagyobb tempóban nő. Ezt a lassan már exponenciális növekedést az új MI- és mélytanulás-technikák biztosítják. Egy szoftverszkript például le tud tesztelni egy szoftverterméket, majd leírást készít róla, más szoftvereszközök pedig alkalmazásokhoz generálnak kódot.

A legegyszerűbbtől a legkomplexebb alkalmazásokig, az automatizáció változatos formában van jelen a hétköznapokban. A bojlert vezérlő jó öreg termosztát, az első telefonos kapcsolófelületek a legegyszerűbb, történelmi példák, míg az elektronikus navigációs rendszerek, különösen az önvezető járművek algoritmusai a legbonyolultabbak.

Az otthon automatizálása, az intelligens otthon koncepciójának fokozatos megvalósítása az egyik legismertebb, a háztartásban lévő eszközök és készülékek működtetését leegyszerűsítő alkalmazáscsoport. A hálózatautomatizálás számítógépes hálózatok konfigurálása, kezelése, működtetése. A hivatal automatizálása a legtöbb rutinfeladat és eljárás számítógépekkel, szoftverekkel történő digitalizálása, kivitelezése és kommunikálása. Honlapok tesztelésének automatizálásakor a fejlesztési szakaszban előforduló konfigurációs változásokhoz szükséges tesztparamétereket áramvonalasítják, szabványosítják. Adatközpontok működésében szintén kihagyhatatlan már az automatizáció.

Az automatizációs technikák valóban egyre fejlettebbek, bizonyos manuális beavatkozásokra azonban még mindig szükség van. Az automatizációval foglalkozó szakemberek megnyugodhatnak, mert a jelen és a közeljövő egyik legkeresettebb munkakörét töltik be.

Frissítve: 2025. május 28.

Ember és gép érzelmi kapcsolata, sőt, akár szerelme sokáig inkább tabunak számított, ma viszont népszerű sci-fi téma (Her / A nő, Ex Machina stb.). Alapfeltétele persze, hogy a gépek érezzenek, és ha valóban éreznek, akkor tudatos lények, mert az érzelmek alapfeltételeként, nemcsak érzékelik, hanem értik is a környezetüket.

Ettől viszont távol vagyunk még. Hogy mennyire távol, arról megoszlanak a vélemények – öt, húsz, ötven, kétszáz év, soha –, és ez már a sokat vitatott, még inkább várt általános mesterséges intelligencia (Artificial General Intelligence, AGI) témakörébe tartozik. Sőt, egy kicsit túl is mutat rajta, mert az AGI nem feltételez tudatosságot, az érző MI viszont igen.

Gép és érzelmek viszonyának jelenlegi szintjéhez viszont egyáltalán nincs szükség általános mesterséges intelligenciára. A mostani érzelmi számítások nevű tudományterület emberi érzések felismerésére, interpretálására, feldolgozására és szimulálására képes, de azokat nem értő eszközök, rendszerek kutatása és fejlesztése. Kognitív-, számítástudományt és pszichológiát összekapcsoló interdiszciplináris topik.

Eredetét akár a régmúltig, az érzelmeket elsőként elemző filozófusokig visszavezethetjük, a jelenlegi vizsgálódások alapjait az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology) dolgozó Rosalind Picard rakta le 1995-ös dolgozatában.

Az érzelmeken keresztül, elvileg az empátia valamilyen szintű szimulálása a cél. Egy gépnek tudnia kellene emberek érzelmi állapotát értelmezni (az értelmezés nem azonos a megértéssel), majd az aktuális állapothoz igazítani a megnyilvánulásait. Így reagálna hatékonyan rájuk.

Az érzelmi számításokkal (affective computing) foglalkozó mai technológiák szenzorokkal, mikrofonokkal, kamerákkal és szoftverekkel érzékelik a felhasználó emocionális állapotát (egyelőre főként a hat alapérzelmet: örömet, szomorúságot, haragot, félelmet, meglepődést, undort), amire specifikus lépésekkel, általában valamilyen terméket, szolgáltatást ajánlva reagálnak – váltsunk egy kvízre, egy másik videóra és így tovább, lényeg, hogy az aktuális lelkiállapotunkhoz jobban passzoló tevékenységgel kössük le magunkat. Egyszerűen javasolnak valamit.

Minél több számítógép van a környezetünkben, annál inkább akarjuk, hogy udvariasan, a közösségi kommunikációban értelmesebben viselkedjenek, ne fárasszanak felesleges információkkal. Ezen a ponton a mesterségesintelligencia-kutatás egyik lassan fejlődő kulcsterülete, a józanész-bölcselkedés is kapcsolódik az érzelmi számításokhoz – személyek emocionális állapotának felfogása nélkül ugyanis nincs semmiféle józanész.

Az ember-számítógép interakció az érzelmi számítások egyik alkalmazási területe: számítási kapacitással rendelkező eszközök többféle megnyilvánulásból, fiziológiai jegyből – arckifejezésekből, testtartásból, beszédből, az egéren lévő kéz hőmérsékletváltozásából stb. – állapíthatják meg, hogy milyen a kedvünk. Az összegyűjtött adatokat például beszéd- vagy gesztusfelismerő algoritmusok dolgozzák át használható információvá.

Ehhez természetesen nélkülözhetetlen értelmezhető mintázatokat kinyerni az adatokból. Algoritmusaink gépi tanulás segítségével, többféle lehetőséget kiaknázva jutottak el idáig.

Érzelmeket pontosan szimuláló eszközök helyett viszont inkább az ember-gép interakciót megkönnyítő csevegő ágensek, chatbotok jelentik a mát. Míg az emberi érzések fiziológiai állapotokhoz, például hormonszintekhez, a változások azok módosulásaihoz, addig számítógépeknél, így az online fecsegő botoknál is absztrakt állapotokhoz köthetők. ChatGPT és társai ezen a téren is minőségi változást, de nem szakadást hoztak. Nem ők az érzelmi számítások killer application-jei (a technológiát fősodorrá, mainstreammé tevő alkalmazásai). És a generatív MI-ágensek sem lesznek azok.

A szimuláció azonban gyakran teljesen nevetségesre sikerül, mert egy-egy érzelem sokrétűségét a mai programok nehezen kezelik. A hat alapérzés felismerésében, rövid ideig tartó ember-ágens kommunikációban viszont egyre jobban teljesítenek. Erre kellene alapozni a további fejlesztéseket.

Frissítve: 2025. május 28.

A transzhumanista jövőkép embere a csúcstechnológiák (mesterséges intelligencia, agy-számítógép interfészek, virtuális valóság, nanotech stb.) és az okos implantátumok által felturbózott Homo sapiens egyfajta ember-gép hibrid. De, a lét törvényeiből fakadóan, még ennek a majdani szuperlénynek is meg kell halnia.

Vagy mégsem?

A transzhumanista evolúció egyik alaptétele, hogy az emberi állapot nem a fejlődés vége, és eljutottunk abba a korba, amikor magunk szabhatjuk meg biológiai és mentális fejlődésünk irányát. Sőt, idővel akár halhatatlanokká is válhatunk, vagy, ha akarjuk – és teszünk érte, plusz pénzünk is van rá –, fel is támadhatunk, mert egyes technikákkal (legalábbis elméletileg, és majd valamikor a bizonytalan jövőben) a holtak is feltámaszthatók lesznek.

E technikák egyike a kriogenika (cryonics), más néven kriosztázis. Lényege, hogy ha a halál után kellő időben a klinikailag és a törvény által is halottnak nyilvánított elhunyt testét (esetleg csak az agyát, fejét) mínusz 196 Celsius-fokú (mínusz 320,8 Fahrenheit) folyékony nitrogénben, esetleg héliumban tárolják, akkor az a technológiai, leginkább nanotech fejlődés függvényében, előbb-utóbb életre kelthető. Legalábbis az elmélet szerint, mert ma még nincs és nem is körvonalazódik olyan nanotechnológiai folyamat, amellyel ez megvalósítható lenne. (Maga a kriobiológia az „alacsony hőmérsékletű biológia.”)

A célra kialakított speciális tartályban az elpárolgó nitrogén folyamatosan pótlódik, tehát ez a probléma kiküszöbölhető. A mindennemű élettevékenységre alkalmatlan abszolút zéróhoz közeli hőfokú nitrogénfürdő legkényesebb pontja a kristályosodás és a törések megakadályozása, ami mai ismereteink alapján kvázi-lehetetlen. Hiába fecskendeznek az agysejtekbe változatos fagyálló szereket, bizonyos szintű károsodás mindenképpen várható.

A szakzsargonban biosztázisnak is nevezett kriosztázis egyik fontos jegye, hogy az elméleti alapokat 1964-ben, The Prospect of Immortality könyvében lerakó Robert C. W. Ettinger szerint ez nem is halál, hanem csak átmeneti állapot. 

A kriosztázis hívei nem beszélnek mellé, nem ígérgetnek: a feltámadásra semmi bizonyosság nincs, viszont a hamvasztással vagy a hagyományos temetéssel ellentétben, a lehűtött személyek agya, ha szakszerűen végzik a hűtést, a nitrogén vagy a hélium miatt nem szenved helyrehozhatatlan károsodást, nem érik mérgező hatások. Mivel az agy az emberi szervezet irányítóközpontja, ha felélesztik, elvileg elkezdődik az új élet – egyesek ebből a tézisből kiindulva, elegendőnek tartják, ha csak az agyat fagyasztják le, ami lényegesen olcsóbb is, mint az egész test. Szerintük, ha a technológia elég fejlett az újjáélesztéshez, akkor arra is képes, hogy a fejből levett DNS-minták alapján, testet dolgozzanak ki hozzá, vagy tetszés szerinti testre illesszék.

A kriobiológia több komoly eredményt mutat fel: lefagyasztott spermiumból teremtettek már életet, a vért elég régóta tárolják jócskán nulla fok alatt, és élő kutyáknak sem lett baja két-három óra hűlt állapot után.

Halottakat viszont még nem keltettek életre, kriogenika-központok azonban a világ egyes pontjain, jellemzően az Egyesült Államokban találhatók már, ahol megfelelő (borsos) anyagiak ellenében, a páciensek (jelenleg közel háromszázan, az első 1966 óta) várják, hogy valamikor életre keltsék őket. Leghíresebb az 1972-ben alapított Alcor Life Extension Foundation.

Kérdés az is, hogy egyáltalán akarja-e ezt valaki, az erre specializálódott vállalatok a magas költségek mellett fenn tudják-e tartani magukat, és persze, hogy mennyire érvényes a tudományos berkekben szkeptikusan kezelt, sokak szerint áltudományos elmélet.

Frissítve: 2025. május 28.

Hogyan hozzunk létre olcsóbban az elődjét teljesen háttérbe szorító új terméket, és hódítsuk meg vele a piacot, változtassuk meg tömegek életét? Nyilvánvalóan sok feltaláló töpreng ezeken a kérdéseken, de legtöbbjük nem jó helyen és nem jó időben akarja megváltani a világot. Talán nem is meglepő, hogy a fejlesztők leggyakrabban kezdők vagy „underground” figurák, és csak ritkábban befutott vállalkozások.

Utóbbiak azért ritkábban, mert termékeiket jól bejáratták már, és, ha kell, lépésről lépésre, keveset kockáztatva, és nem drasztikusan változtatnak rajtuk, vagy találnak valami egészen mást helyettük.

Evolúció és revolúció: a technológiai fejlődés, az új vagy szignifikáns mértékben feljavított funkciókkal rendelkező új megoldások hosszabb távon átalakítják az életünket. Másrészt, rövidebb időintervallumban, egyes technológiák, termékek, szolgáltatások elterjedése teljesen felboríthat, diszruptív hatással lehet ipari szegmensekre.

A szakadás (diszrupció) jellemzői: az új megoldások berobbanásával nincs szükség az azonos funkciójú korábbi technikákra (például az LCD-monitorok után a katódsugárcsövesekre – CRT – sem volt), teljesen át kell alakítani a szabályozói környezetet, új piaci szereplők előtt nyílnak meg a kapuk, de egészen új problémák is megjelennek (a kvantumszámítógépek gyakorlati alkalmazásával meg kell majd változtatni a titkosítást stb.), sőt, országok kompetitív adottságai is megváltozhatnak.

A fogyasztók, az iparág és a kapcsolódó üzleti közeg másként funkcionálnak egy szakadás után, mint előtte.

Szinte előrejelezhetetlen, hogy mikor és mi idéz elő változást, az viszont relatíve pontosan felvázolható, hogy egy adott területen miért történhetnek komoly következményekkel járó változások. Ennek megértése azért nagyon fontos befektetői szempontból, mert további paramétereket adhat az üzleti stratégia, esetleg új üzleti modellek kidolgozásához. Mindezek ellenére, mégis nehéz felkészülni ezekre a technológiákra, mert váratlanul és szélvészgyorsan robbanhatnak be.

A múltban akkor történt szakadás, ha egy új technológia alacsonyabb áron ért el jobb teljesítményt, mint a megelőző, és a komoly teljesítményjavulás – legalábbis a korai befogadók számára – azonnal érzékelhető és természetesen vonzó volt. A kvarcórák például pontosabbak és előállítási költségük alacsonyabb, mint a mechanikusaké - gyors sikerük tehát indokolt volt.

A 20. század legmarkánsabb technológiai szakadásainak az elektromos szolgáltatások, az autó és a televízió számítottak.

A helyzet részben ma is hasonló, bár a diszrupció esetről esetre változik. Az LCD esetében nem a képminőség jobb, hanem a képernyő vékonyabb, mint a CRT-nél. A PC-k sem azért forgatták fel a számítógép-piacot, mert jobban teljesítenek a mainframe-eknél, hanem mert nagymennyiségben lehet értékesíteni őket. A PDA-k és a tabletek pontosan ezért nem váltak diszruptív technológiákká, az igazi szakadást ebben a szegmensben az okostelefonok és a viselhető kütyük jelentik.

Most a mesterséges intelligencia, a következő öt-tíz évben pedig a kvantumszámítógép tűnnek a közeljövőt leginkább és döntő mértékben meghatározó, alakító diszruptív technológiáknak. 

Frissítve: 2025. május 28.