Isaac Asimov regényeitől vagy a Csillagok háborújától kezdve, a kortárs sci-fi és cyber-fiction irodalomig, filmekig, rengeteg robotot láthattunk, olvashattunk róluk. Élőben is találkozhattunk velük, hiszen technológiai rendezvények közkedvelt szereplői, sőt, már kávézókban és éttermekben is dolgoznak, például felszolgálnak. 

De mik is ők?

Mivel a „robot” szó a mai tudományos és köznyelvben világhálón, virtuális terekben tevékenykedő szoftverektől kezdve egyszerűen programozható kezelőkészülékeken (például statikus gépkarokon) keresztül két lábon járó emberszerű szerkezetekig szinte mindenre használatos, célszerű pontosan definiálni azt, hogy mit értünk roboton. A legmodernebb álláspont szerint: a fizikai világban működő, környezetüket érzékelő, bizonyos intelligenciával rendelkező mobil ágenseket, amelyek önálló viselkedési algoritmusokat és döntési mechanizmusokat használnak. Emlékeztethetnek is az emberre (humanoidok), állatokra (négy- és többlábú szerkezetek), meg nem is (fűnyírók stb.).

A robotika gyökerei az ókori Hellászig és Alexandriáig nyúlnak vissza, a maiakat előlegező első kísérleteknek a XVIII. századi nyugat-európai automaták, például a francia Jacques de Vaucanson fuvolistája vagy gépkacsája és az akkori japán vallási fesztiválok „mechanikus emberei” tekinthetők.

A csehül, szlovákul és lengyelül szolgamunkát, oroszul munkát jelentő rabotából eredő robot szót Karel Čapek bátyja, Josef Čapek találta ki 1921-ben, miután testvére megkérdezte, minek nevezze készülő drámájának (Rossum’s Universal Robots, RUR) főszereplőit. A sci-fi színművet több nyelvre lefordították, világszerte játszották, a nyugati és japán (technológiai) kultúrára egyaránt óriási hatást gyakorolt. Az RUR sikerét követően indult el a robotika második világháborúig tartó első nagy hulláma.

A modern fejlesztések az 1940-es évek második felében kezdődtek, az 1960-as évek elején pedig munkába álltak az amerikai ipari robotok. Az első digitálisan működő és programozható szerkezet, az 1954-es Unimate-et George Devol dolgozta ki.

A terület iparággá vált, a mai kereskedelmi és ipari robotok egy sor feladatot pontosabban és megbízhatóbban végeznek el, mint az ember. Túl veszélyes, koszos vagy monoton tevékenységekre szintén alkalmasabbak. Használatuk a gyártásban, futószalag mellett, csomagolásban, az űrkutatásban, a hadászatban, az egészségügyben is elterjedt, és a szórakoztató célú, otthoni robotok sem ritkák.

Az eddigi fejlesztések három generációban foglalhatók össze.

Az első generációsok kizárólag vezérléssel működtethetők, a számítógép programja adja meg mozgásuk útvonalát, határozza meg az elvégzendő tevékenységeket. A környezet változásait nem érzékelik.

A második generációsok környezetüket érzékelőkkel vizsgálják, az így szerzett és a saját működésükről nyert információk alapján a számítógép bármikor képes módosítani a robot mozgását, például kikerüli a váratlanul útjába került akadályokat. Feladataikat magas szintű programnyelven határozzák meg.

A jelenleg általában kutatási alkalmazásokban megtalálható harmadik generációnál egyértelmű a mesterséges intelligencia térhódítása: jól alkalmazkodnak a környezet változásaihoz, alakokat és helyzeteket ismernek fel, hanggal is vezérelhetők, amire képesek hanggal válaszolni, önálló döntéseket hoznak, bonyolult feladatokat oldanak meg, alkalom adtán maguktól módosítják a betáplált programot. Segítségükre vannak tanuló algoritmusaik; általuk hasznosítják korábbi tapasztalataikat.

Frissítve: 2023. július 19.