A Neumann Társaság blogja az informatika, robotika legmenőbb témaköreiről – újszerű megközelítésben.

Kvantumugrás

Kvantumugrás

A tudatfeltöltés technikái

2022. május 04. - ferenck

Az emberi tudat merevlemezre, virtuális térbe, azaz digitális környezetbe történő feltöltését, a teljes agyemuláció (száz százalékos utánzás) néven is ismert ködös jövőbeli „halhatatlanság-opciót” úgy képzeljük el, hogy az agy komplett fizikai szerkezetét egy orvos olyan akkutátusan leszkenneli, hogy mentális állapotokról, köztük a hosszútávú memóriáról és az „énről” is pontos utánzat lesz belőle, amelyet számítógépre küldenek, vagy másolnak.

Ezt követően a számítógép szimulációt futtat le az agy információfeldolgozásáról. A másolat ugyanúgy reagál majd mindenre, mint az eredeti. Tudatos, érző lényként működik.

Állatok agyának feltérképezésével és szimulálásával évek óta foglalkoznak, az egyre gyorsabb szuperszámítógépek kiváló eszközök hozzá. A dinamikusan működő testrészből való információkinyeréshez több infokommunikációs technológiát, köztük a virtuális valóságot és az agy-számítógép interfészeket is felhasználják.

A tudatfeltöltéshez szükséges eszközök egy része már létezik, vagy aktívan fejlesztik, mások viszont inkább csak spekuláció tárgyai, ugyanakkor technikailag – elvben – majdnem mind kivitelezhető.

mu.jpg

A tudatfeltöltésre két megoldás létezik: az első másolás és feltöltés, a második másolás és törlés. Az idegsejteket lépésről lépésre „szedik ki”, és másolják digitális közegbe, amíg az eredeti organikus agy meg nem szűnik létezni, és az azt emuláló komputerprogram át nem veszi a test feletti vezérlést. Ez a destruktív eljárás.

A másik esetben az orvos a biológiai agy legfontosabb jegyeit szkenneli le, térképezi fel, ezeket az információállapotokat tárolják, másolják számítógépes rendszerre vagy számításokat végző más eszközre. A tudatfeltöltés több esetében a biológiai agy aligha éli túl a folyamatot, esetleg eleve szándékosan megsemmisítik.

A virtuális valóságban vagy más szimulált világban lévő emulált elmét anatómiai pontosságú, szimulált 3D testmodell támogatja. Alternatíva lehet, hogy a feltöltött agy számítógépen van, vagy távolból vezérelt géphez, például, de nem szükségszerűen humanoid robothoz, vagy biológiai, esetleg kibernetikus testhez (cyborghoz) kapcsolódik. Az „elmefájl” másolatok a csillagok közötti űrutazásnál, vagy esetleges globális katasztrófa utáni kollektív túlélésnél is fontos szerepet játszhatnak. Utóbbi esetben ők a letűnt emberi civilizáció mementói.

A teljes agy emulálása egyes futurológusok szerint a számítógépes idegtudomány és a neuroinformatika logikus végkifejlete. Egyelőre mindkét terület kifejezetten orvosi célból foglalkozik az agy szimulálásával. A mesterségesintelligencia-kutatásban, az emberrel legalább azonos tudatszintű általános MI, vagy a gyengébb szuperintelligencia egyik megközelítéseként tanulmányozzák a tudatfeltöltést. Ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy egy számítógép-alapú intelligencia még akkor is gyorsabban gondolkodik, mint a biológiai ember, ha nem intelligensebb nála. Minél több a feltöltött elme, annál közelebb a Szingularitás – vallja több transzhumanista.

Az idegtudományban konszenzus van arról, hogy az elme az ideghálók által végzett feldolgozófolyamatokból előbukkanó – emergens módon kialakuló – valami. Ez a valami sok fontos funkcióért, például a tanulásért, az emlékezésért és a tudatosságért felel. Az agyban lejátszódó tisztán fizikai, biokémiai és elektromechanikus folyamatok határozzák meg, alkalmazható szabályok vezérlik. A tudatosság a természet része, „csak” a matematikától, logikától, a fizika, a kémia és a biológia hiányosan ismert törvényeitől függ, tehát nincs benne semmi mágikus, túlvilági minőség.

A tudatfeltöltés csak akkor valósítható meg, ha az elme tényleg elektromechanikus rendszer, számítógép. Már az emergens módon kialakuló tudat esetében is kétséges a végeredmény, a vitalista, természetfeletti valóságot feltételező megközelítések pedig eleve kizárják az agy „számszerűsíthetőségét.” De ha a tudatfeltöltés tényleg megvalósítható, akkor is ma még sci-fi kategóriába tartozó számítási kapacitás kell hozzá.

Frissítve: 2023. december 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://kvantumugras.blog.hu/api/trackback/id/tr8717819393
süti beállítások módosítása