Az agy-számítógép interfészek (BCI) technológiacsalád több szempontból is kapcsolódik az elsősorban hollywoodi disztópiákból, például a Terminátor-filmekből ismert, kifejezetten negatív érzeteket ébresztő, sőt, félelmet keltő kibernetikus organizmus (cybernetic organism), a cyborg egyelőre inkább mitikus, semmint valóságos alakjához.

A valóságban teljesen másról van és lesz szó, mint amit a mozivásznon, számítógépes monitoron láttunk.

A cyborg szót két, a NASA-nál dolgozó tudós, Manfred Clynes és Nathan Kline használta először 1960-ban. A kibernetika tudományát pedig – még a negyvenes évek második felében – Norbert Wiener találta ki: az ember és gép, gép és ember, illetve a gép és gép közötti üzeneteket és közlési lehetőségeket vizsgálta.

Az eredeti görög szó, a kübernetész kormányost jelent, viszont az abból átvett latin gubernator, és igei alakja, a gubernare már új tartalommal (irányít, szabályoz, ellenőriz) is telítődött. A római koncepció pedig alaposan eltávolodott a kormányostól, mert az útmutató kormányosból „kormányzó”, „igazgató” lett, tehát olyan személy, aki kormányoz, igazgat.

A cyborg mára kilépett a kibernetika zárt teréből, és az ezredforduló igézetében eltelt 1990-es évek cyberkultúrájának egyik központi alakjává nőtte ki magát. Határsértő (transzgresszió) és tabudöntő figurává vált, a természetes (organikus) és a mesterséges (mechanikus, kibernetikus) valóságok kerültek szintézisbe benne, az ember és a gép egyesüléséből létrejött/létrejövendő hibridről van szó.

A kezdetekben, az 1950-es évek végén, a kezdődő űrverseny korában azonban a kutatókat kevésbé foglalkoztatták a kifejezés metaforikus szintjei, hanem nagyon konkrét elképzeléseik voltak állat és gép, ember és gép kapcsolatáról, valamilyen mértékű egyesüléséről. 

Clynes és Kline a Homo sapiensnek a megszokottól eltérő, földön kívüli környezethez való alkalmazkodását, alkalmazkodási képességét vizsgálták. Arra a következtetésre jutottak, hogy – a földi feltételek világűrbe történő „exportálása” helyett – a legjárhatóbb út az emberi test mesterséges átalakítása. A történelem első valódi cyborgjainak az 1950-es évek második felében a világűrbe fellőtt, mesterségesen felerősített patkányok tekinthetők.

A cyborggá válás (cyborgizáció) folyamata négy evolúciós szinttel írható le:

• Először az emberi csontozatot helyettesítik művi úton, valami nem természetessel, például porcelánfogakkal, vagy a középkor végi kalózok kampós kezével.
• Ezután a csontozatot és a test motorikus rendszerét mechanikus eszközökkel, például mesterséges szívbillentyűkkel, a kéz szerepét eljátszó szerkezetekkel pótolják.
• A következő lépésben a bionikus kezek, lábak vagy a pacemaker a periférikus idegrendszerre csatlakoznak.
• A negyedik fázisban a központi idegrendszer tevékenységét növelő, közvetlen agy-gép interfész, mint a vakok látását visszaadni hivatott, a kortexbe épített elektródákhoz kapcsolt minikamerák, „videoszemek” jellemzők. Ezekkel a technológiákkal képességeink is kiterjeszthetők, a jövő mindent látó és halló katonái például beszéd helyett akár gondolati úton kommunikálhatnak majd egymással.

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia szintje meg fogja haladni a biológiaiét, és pont ezért az emberiség túlélésének kulcsa az MI-vel történő valamilyen szintű egyesülés.

Az MI (Artificial Intelligence, AI) és az intelligencianövelés (Intelligence Amplification, IA) kettőse nem ellentétpár, hanem kiegészítik egymást: folyamatos visszacsatolási hurkokban kapcsolódnak össze. Minél fejlettebb az MI, annál jobban értjük és erősíti az elmét, és minél hatékonyabb az elménk, annál eredményesebb az MI munkája.

Test és elme gépi beültetésekkel való kiterjesztése, „optimalizálása” azonban nem kockázatmentes: ezek az eszközök meghackelhetők, másrészt növelhetik a társadalmi egyenlőtlenségeket, a tehetős és a szegényebb rétegek közötti szakadékot. Prognózisok alapján ezek a következmények, illetve a teljesen cyborg-katonák kb. 2050-re válhatnak riasztóvá, úgyhogy még van időnk racionális-realisztikus szabályozást kitalálni rájuk.

Frissítve: 2023. december 27.